Aranyanyunk van!

Dr. Máttyus Anna, szívünknek oly kedves gyermekpszichiáterünk bejutott az Aranyanyu díj döntőjébe. Szívből gratulálunk! Szavazzatok Rá!

Ha valaki, hát ő igazán megérdemli a díjat. Neki meg kell nyernie! Hétgyermekes édesanyaként tesz meg mindent azokért a gyermekekért, akik pszichiátriai kezelésre szorulnak, súlyos traumák vagy lelki zavarok miatt. Ő segít, rá számíthat minden bajba jutott, hozzá fordulhat bizalommal minden szülő, akinek szakemberre van szüksége, mert egyedül nem találja a megoldást.

Gyorsan eldöntöttük, hogy őt jelöljük a díjra. Miután beküldtük a pályázatot, nemsokára kaptuk is a telefonhívást, hogy Anna bekerült a döntőbe. A döntősöket bemutató rövid filmek november 4-től láthatóak. Minden kategóriában négy jelölt kerül bemutatásra. Szavazzatok Annára, hogy megkaphassa a díjat! Hamarosan jelentkezünk a szavazás részleteivel.

“Anna hét gyermek – hat fiú és egy lány – csodálatos édesanyja. Gyermekpszichiáteri munkáját igazi hivatásnak tekinti. Mind édesanyaként, mind orvosként teljes odaadással, szívvel, szeretettel áll helyt. A gyermekpszichiátria az orvostudománynak olyan része, amelyet még mindig számos tabu leng körül, a szülők általában szégyellik azt, hogy gyermekük pszichiátriai kezelésre szorul. Nem csügged, nem adja fel, küzd minden egyes gyermeki lélek megmentéséért. Azokért is, akikről már máshol esetleg már lemondtak. Jelölője kiemelte, hogy Anna még senkit nem küldött el azzal, hogy nem tud neki segíteni.”

Itt tudtok rá szavazni!

Nézzétek meg a videót, ahol a munkájáról mesél!

 

 

‹‹ Vissza a Blog listához