Rólunk mondták

Munkánk eredményeit, a célirányos adományszervezés hatékonyságát elégedett partnereink visszajelzései igazolják.

Adományozzon Ön is célirányosan, vegyen részt önkéntességi programjainkon, szervezzen munkahelyén vállalati felelősségvállalási programot!

Dr. Máttyus Anna

Dr. Máttyus Anna

osztályvezető főorvos

Ali utcai Gyermekpszichiátriai Rehabilitációs Osztály

Az Ali utcai Gyermekpszichiátriai Rehabilitációs Osztály nevében szeretném megköszönni a segítségüket,melyet Dura Mónika Célirányos Kezdeményezésén keresztül kaptunk.

Az adomány segítségével tudtunk osztályunkon a különböző korosztályú gyerekek számára táborokat szervezni. Volt közöttük életmód váltó tábor obes fiataloknak, élmény tábor nehéz szociális helyzetben lévő gyerekeknek és autizmussal élőknek, művészeti tábor evészavarban szenvedő,Anorexiás fiataloknak, enyhe értelmi sérültek foglalkozás terápiás eszközeit is ebből a pénzből tudtuk biztosítani. Több külső szakembert tudtunk meghívni, Afrika Társaság, kutya terápia, belekostólhattak a gyerekek a vízben történő tornába,voltak nálunk country táncosok. Pár képet küldünk táborainkról.

A táborok teljes eszköz igényét és a meghívottakat ebből a pénzből fizettük. E mellett ebben a rekkenő hőségben tudtunk az udvarba kültéri párakaput venni. Ebből a pénzből fizettük a gyerekek ágya mellett lévő asztali lámpákat és ebből tervezzük konnektorok kialakítását az ágy mellé, mert az sincs.

A fürdőszobák alatti terápiás szobák átáztak,feltehetően csőtörés miatt a gyerekek így nem tudnak tusolni csak 1 tusoló használható. A kórház elmondás szerint nem tud most erre pénzt fordítani, így ennek rendbe hozását és utána a festést is ebből a pénzből próbáljuk fedezni. Ha marad még pénz terápiás eszközöket szeretnénk vásárolni, speciális mérleget az evészavaros fiatalok méréséhez.

Még egyszer köszönjük a nagy segítséget ,hogy ismeretlenül is segítették osztályunkat. Szeretettel várunk intézményükből látogatót osztályunkon, szívesen bemutatjuk munkánkat.
Pihentető nyarat kívánunk minden dolgozónak!

Köszönettel, üdvözlettel:
Dr. Máttyus Anna
osztályvezető főorvos

Dr. Mona Tamás

Dr. Mona Tamás

Kuratóriumi elnök

Égett és egyéb baleseti sérült gyermekek javára Alapítvány

Tisztelt Adományozó!

Nagylelkű adományát, melyet Alapítványunknak címeztek ezúton is hálásan köszönjük.
Alapító okiratunk értelmében, az adományukat, az abban foglaltak szerint betegink javára fordítjuk.

2016.10.03.Üdvözlettel:
Dr. Mona Tamás
Kuratóriumi elnök

Dr. Szabó Éva

Dr. Szabó Éva

kuratórium elnöke

BÉBI KORASZÜLÖTT MENTŐ ALAPÍTVÁNY

Tisztelt Dr. Dura Mónika!
Ezúton tisztelettel köszönjük a BÉBI KORASZÜLÖTT MENTŐ ALAPÍTVÁNY-nak nyújtott segítséget, mellyel hozzájárult a kis betegek színvonalasabb ellátásához.
Köszönjük, hogy bizalmával és támogatásával rendszeresen segítségünkre van nemes céljaink megvalósításában.
Kis betegeink és hozzátartozóik, valamint az Alapítvány valamennyi
munkatársa nevében köszönjük!

Veszprém, 2016. szeptember 13.

Köszönettel: Dr. Szabó Éva, kuratórium elnöke

dr. Zaránd Rajmund

dr. Zaránd Rajmund

részlegvezető főorvos

Szent János Kórház Fül-, Orr-, Gégészet Osztály

Tisztelt Célirányos Kezdeményezés!

Nagy örömünknek és köszönetünknek szeretnénk hangot adni a gyermek fül-orr-gégészeti rendelő fölújításával kapcsolatban.

2007 tavasza óta dolgozunk ebben a helyiségben, kezdetben a gyermek kardiológiával, jelenleg az aneszteziológiával karöltve. Évente 12-15 ezer beteg gyermek fordul meg itt, évi 500-800 műtétes beteggel együtt. Mindig is igyekeztünk a rendelés jó hangulatát fönntartani, de a kórház által biztosított objektív lehetőségek ezt eddig kissé megnehezítették. Két hete vettük birtokba a rekord idő alatt (péntektől vasárnapig) teljesen újrahangolt, kifestett, új padlóburkolattal és bútorokkal ellátott szobát. A betegek is hálásan és csodálkozva fogadták. Ugyan mi eddig is szerettünk ide bejönni, de ez a helyzet most, hála Önöknek, fokozódott!

Igyekszünk a megjavult körülmények minden előnyét kihasználni a gyermekek gyógyítása érdekében. Köszönjük szépen az ő nevükben is!

Tisztelettel:

dr. Zaránd Rajmund részlegvezető főorvos és csapata

Mosoly Alapítvány

Mosoly Alapítvány

KÖSZÖNET

A HÍD Adószakértő Zrt. részére

A Mosoly Alapítvány 20 éve segíti a hosszan tartó betegségben szenvedő gyerekek gyógyulását ingyenes mese- és művészetterápiáival országszerte. Kórházi terápiáinkon, hosszú távú terápiás csoportjainkban és egyéb programjainkon az elmúlt 18 évben közel 10 000 gyereknek segítettünk.

Köszönjük, hogy nagylelkű felajánlásukkal segítették a Mosoly Alapítvány terápiás programjainak eszközszükségletét, ezzel hozzájárultak a súlyosan beteg gyerekek gyógyításához!

Köszönettel,

A Mosoly Csapata

Budapest, 2016. április 26.

Dr. Hangyál Éva

Dr. Hangyál Éva

szakrendelésvezető főorvos

Budai Gyermekkórház Gyermekszemészeti Szakrendelő

A Budai Gyermekkórház Gyermekszemészeti Szakrendelője 50 éve kezdett működni a Logodi utcában. A műszereink egy része ebből az időből származik, és – a dolgozók odafigyelésének köszönhetően – még mindig ezekkel vizsgáljuk az évi több mint 10.000 gyermeket. A „Célirányos” segítségével hozzájuthattunk egy modern, szemüveg dioptria-mérőhöz, illetve több kézi eszközhöz (90 D-s szemfenék-vizsgáló lencse, kereszt-cylinder, szín- és sztereolátás vizsgáló tesztek), amiket a rutin gyermekszemészeti vizsgálathoz használunk.

A Mi Kórházunk

A Mi Kórházunk

Székely Ilona – újságíró

Szent János Kórház és Észak-budai Egyesített Kórházak

Egyedülálló adományozási rendszert kezdeményezett kórházunkban Dura Mónika. Októberi számunkban sokan olvashattak a kismamáról, aki két gyermekét: Almát és Domonkost szülte – nem is olyan rég – a Jánosban. Mónikát örömmel töltötte el, hogy kórházi tartózkodása alatt figyelmes ápolásban részesült: orvosok és nővérek egyaránt segítették a nehéz, de boldog percekben. De azzal is szembesülni kellett: a szülészet komoly eszközhiánnyal küzd

Dr. Madarasi Anna Ph.D

Dr. Madarasi Anna Ph.D

Koraszülött-csecsemő-és gyermekosztály osztályvezető főorvos

Az Aprónép Alapítvány a Gyermekek Megsegítésére kuratóriumi elnöke

2011. őszén kerültünk kapcsolatba a Célirányos programmal. Az Aprónép Alapítvány a Gyermekek Megsegítésére alapvető célkitűzése, hogy a budai oldal egyetlen gyermek fekvőbeteg ellátó helye, a Szent János Kórház köré szerveződve létrejöjjön a kor követelményeinek megfelelő színvonalú Budai Gyermekegészségügyi Központ. Ehhez komoly segítséget jelent az a támogatás, amit a Célirányos programon keresztül már eddig is kaptunk.

Célirányos segítség a gyógyítóknak

Célirányos segítség a gyógyítóknak

Hegyvidék – 2012. március 29.

Sokan azért nem szeretnek alapítványoknak, köztük kórházak működését segítő szervezeteknek pénzt felajánlani, mert nem látják át, hogyan használják fel az adományt. Ezt felismerve egy fiatal édesanya, dr. Dura Mónika létrehozta a “Célirányos kezdeményezést”, aminek segítségével az adományozók maguk határozhatják meg, hogy hozzájárulásukból milyen hasznos eszközt vásároljanak egy-egy osztály számára.

Célirányos segítség a János Kórháznak

Célirányos segítség a János Kórháznak

Helyi Téma – 2012. április 4.

Új, egyszerűségében is nagyszerű jótékonysági ötlettel rukkolt elő nemrégiben egy fiatal édesanya. Dr. Dura Mónika létrehozta a www.celiranyos.hu weboldalt, ahol a Szent János Kórház gyermek-, illetve szülészeti és nőgyógyászati osztályának segíthetünk megvásárolni a különféle fontos eszközöket. Itt nem az adománygyűjtő alapítványok, hanem mi, az adományozók dönthetjük el, mire, mennyi pénzt fordítsanak.

Dr. Princzkel Erzsébet

Dr. Princzkel Erzsébet

Részlegvezető főorvos

Szent János Kórház vezetője

Tisztelt Célirányos Egyesület, kedves Mónika! Osztályunk, a Szent János Kórház PIC (Intenzív Koraszülött Osztály) dolgozói és a magam nevében, de legfőképp az itt kezelt babák nevében szeretnék köszönetet mondani Önnek és minden Támogatónak, akik közreműködtek abban, hogy egy nagy értékű műszerrel (kékfény lámpa) gazdagodott az osztályunk.

dr. Lellei istván, dr. Zaránd Rajmund

dr. Lellei istván, dr. Zaránd Rajmund

Fővárosi Önkormányzat Szent János Kórháza és Észak-budai Egyesített Kórházai

Ezúton szeretnénk megköszönni a Szent János Kórház Gyermek Fül-orr-gégészeti Részlegének átadott adományaikat. Külön kiemeljük, hogy a beszerzett bronchoszkópos optikai fogóval a részlegünk legégetőbb és szó szerint életbevágóan fontos szükséglete teljesült. Említett eszközért több éve pályázunk sikertelenül (pl. K+H Gyógyvarázs Program). Használatba vételével az eddig különösen veszélyes és nagy gyakorlatot igénylő légúti olajos mag idegentestek eltávolítása vált egyszerűbbé, biztonságosabbá, hisz az operatőr az akut veszélyt jelentő (fulladást okozó) félrenyelt mogyorót és egyéb idegentestet szem ellenőrzése mellett tudja a hörgőből eltávolítani.

A Mi Kórházunk

A Mi Kórházunk

Balázs Magdolna – újságíró

Fővárosi Önkormányzat Szent János Kórháza és Észak-budai Egyesített Kórházai

Mónika azonban azt találta ki, hogy nem egyszerűen “csak” pénzt ad tovább a kórház alapítványának, hanem konkrétan összeíratja a szülészeten dolgozó orvosok, szakdolgozók eszköz igényeit, hiányait, s azokat próbálja megvenni az egymillió forint adományból.

dr. Lintner Ferenc

dr. Lintner Ferenc

Osztályvezető főorvos

Szent János Kórház, Szülészeti-Nőgyógyászati osztály

Ezúton szeretném megköszönni az egész Szülészeti osztály és a magam nevében azt a nagylelkű segítséget, amellyel az osztály munkáját, a betegellátás színvonalát és az itt dolgozó kollégák és kolléganők munkakörülményeit segítette!

dr. Szabó Judit

dr. Szabó Judit

Újszülött részleg vezetője

Szent János Kórház, Újszülött osztály

A kékfény lámpák használata kényelmes, egyszerű, célszerű. A kényelmi szempontokon túl nem elhanyagolható tényező az ápolási idő csökkenése sem. Fogadja hálás köszönetünket a magam, munkatársaim és az újszüttek nevében!

A szülőszoba dolgozói

A szülőszoba dolgozói

Héber Judit, Kelenvölgyi Anikó, Bencze Tünde, Mester Jánosné

Szent János Kórház

Mindent, amit kaptunk, azonnal használatba vettünk, lassan már nem is tudjuk, hogy dolgozhattunk idáig nélkülük. Köszönet még egyszer minden eszközért, műszerért, közreműködésért!

Héber Judit

Héber Judit

Szülésznő, tanfolyamvezető

Szent János Kórház

A kismamák visszajelzései szerint az előadások érthetősége, színvonala tovább emelkedett, gyakran más intézményben szülő kismamák is a János kórház szülésre felkészítő tanfolyamát választják. Köszönet még egyszer a laptopért, a projektorért!