Szebb falak közt jobb az étvágy

Nagy lelkesedéssel álltunk neki a már régóta tervezett felújításoknak a Gyermekpszichiátriai részlegen. Első körben az ebédlő és a vezető pszichiáter rendelőjének megszépítése volt a cél. Végül még egy kis meglepetés is belefért a napba.

Augusztus 12-én hétfőn már korán reggel indultunk a Gyermekpszichiátriára. Ez volt ugyanis a nagy nap, amire annyit készültünk. Telis-tele tervekkel, ötletekkel és határtalan lelkesedéssel kezdtünk hozzá a munkának. A gyerekek nem voltak ott. Neki meglepetés lesz minden! Összetoltuk a bútorokat az étkezőben és indulhatott a glettelés, falcsiszolás, festés. A kiválasztott tejeskávé színű árnyalat nagyon jó döntésnek bizonyult az étkező falára, mindenkinek tetszett.

Amíg mi csajok festettük, a csapat férfitagjai hozzáláttak az adományként kapott új bútorok összeszereléséhez. Ezúton is hálásan köszönjük az IKEA-nak a nagylelkűséget!

Nem csak az étkezőt akartuk újjá varázsolni. Dr. Máttyus Anna, az intézmény vezető orvosának szobája volt a kettesszámú célpont. Ennek a kis szobának a rendbehozatalát, barátságosabbá tételét legalább ugyanolyan fontosnak éreztem. Innen is ki kellett pakolni mindent, a falakat átfesteni és berendezni új bútorokkal. Így leírva olyan egyszerűnek tűnik, pedig nehéz munka volt – de a végeredmény csodálatos lett! Egészen más a szoba, mintha nem is ugyanazon a helyen járnánk. Bizalmat keltő, derűs, pozitív. Ez azért lényeges, mert ide érkeznek először a gyerekek, és gyakran a szülők is. Fontos beszélgetések történnek itt – nem mindegy milyen légkörben. Anna szívét-lelkét beleadja minden nap, hogy jobb legyen a gyerekeknek. Ha valaki, hát ő igazán méltó arra, hogy szép, rendezett szobában végezhesse a munkáját.

A jelen lévő nővérek csak ámultak a változásokat látva. Lakberendezési tanácsot kértek tőlem, mit lehetne kezdeni a nővérszobákkal, hogy barátságosabbak, vidámabbak legyenek. Összenéztük Antonnal, a férjemmel. Bepattantunk a kocsiba és elmentük bevásárolni. Választottunk nekik színes új függönyöket, díszpárnákat. Már ennyitől egész más lett a kis szobák hangulata. A boldogságuk nem volt szavakba önthető. Azt mondták, nekik most karácsony van!

Az étkező festésével is végeztünk délutánra. Nagyon szép lett. Kezdődhetett az időközben összeszerelt asztalok, székek bepakolása. Esteledett már, mire minden a helyére került. Hihetetlenül jó érzés volt körbepillantani. A gyerekek milyen boldogok lesznek, ha meglátják! Azt fogják hinni, hogy eltévedtek. Pedig nem. Ez már az övék. Mostantól tiszta falak között, derűs hangulatú bútorok, vidám, színes tányéralátétek társaságában fogják a reggeli kakaós csigájukat majszolni. De talán még a tökfőzelék is finomabb lesz az új asztaloknál ülve!

‹‹ Vissza a Blog listához